Gyimes történelme szorosan összefügg Erdély történelmével.
Iskolánk története pedig összefügg Gyimes történelmével.
Sajnos a kezdeti időkben a csángók elég kevesen jártak iskolába a nagy távolságok és
az embereknek az iskolával szembeni igénytelensége miatt. Orbán Balázs a Gyimesekben tett
látogatása alkalmával erről így ír: ,, …oly kevés közöttük az írástudó, hogy még a falusi
elöljáróság is alig tudja nevét aláírni, a csángók egyáltalán idegenkednek az iskolától elannyira,
hogy gyermekeik iskolázására igen bajosan lehet rábírni, valamint a tudományokat nem
kedvelik, úgy a mesterségeket, kézipart sem szívlelik, nem gyakorolják, de a tudomány,
mesterségektől idegenkedés minden pásztornépnél megvan, a bércek nagyszerűségéhez
szokott, a természet keblén felnőtt ember mindig kerülni szokta a szobába szoríttatást.”
Gyimesközéplokon az első iskolaház építése 1824-re tehető Kápolna-pataka szádában,
a mai római katolikus plébánia közelében.
Ezt az építkezést megelőzte Szepessy Ignác gyulafehérvári püspök látogatása a
Gyimesekben 1823. június 9-én. Ezt a dátumot támasztja alá a Gyimesbükki Domus Historia,
amelyben a püspök szavai olvashatók: ,,Az iskola intézménye nélkül – szól a latin nyelvű textus
– a gyerekek elvadulnak, vadon nőnek fel.” A látogatás alkalmával a püspök ígéretet tett egy
iskolamester alkalmazására.
Egy 1825-ben íródott szépvízi falujegyzőkönyvből megtudhatjuk, hogy
Gyimesközéplok első kántortanítója Bachman Ignác volt. Bachman Ignác Gyimeslokon 1824-
től 1850-ig szolgált, mint tanító.
Bachman Ignác iskolájában csupán négy hónapnyi időt ölelt fel: december elejétől
március végéig.
A gyimesloki levéltárban találkozunk Ferenczy Ignác tanító nevével, aki 1871-ben
került az iskolához.
1884-től az iskolai oktatás 8 hónapra bővült.
Sata Mihály 1873-1910 között, 37 éven át volt Gyimesközéplok tanítója.
1900-ban a gyimesközéploki római katolikus plébánia szomszédságában, az út
túloldalán felépült az új iskola.
Ezt az épületet gróf Majláth Gusztáv-Károly, Erdély püspöke építtette, aki családi
vagyonának jelentős hányadát iskolák építésére fordította. 1899-ben Gyimesközéplokon
iskolaépítésre 7000 koronát adományozott és ígéretet tett egy tanító havi fizetésére is.
Az új impozáns épület két nagy osztálytermet, egy tanári szobát és egy raktárt foglalt
magába. 1900. július 22-én Gróf Majláth Gusztáv Károly szentelte fel az új iskolaépületet Mária
Magdolna napján, a templom védőszentjének napján.
1918 után változás történik az oktatásban Erdély Romániához való csatolásával.
1924 után Románia történetének és földrajzának román nyelven való oktatása a VIII.
osztályban, majd a IV. osztályban is.
1948 augusztusában tanügyi reformot hoztak Romániában, a döntés alapján
államosították az iskolákat és a tantervben is lényeges változásokat eszközöltek.
1948-tól, a tanügyi reform bevezetésétől az oktatásnak egy újabb, teljesen más korszaka
kezdődött. Államosították a római katolikus egyházi iskola épületét, az iskolát. összevonták a
már működő állami iskolával és hozzácsatolták a patakokon működő 1-4. osztályos iskolákat
is. Az iskola egységes irányítás alá került. A volt állami iskola épületében helyezték el az
iskolaközpontot, mely jelenleg a ,,Majláth Gusztáv Károly” nevet viseli.A tanulólétszám növekedésével 1960 szeptembertől párhuzamos osztályok indultak a
megállói iskolában, sőt a 60-as évek végétől beindult egy látogatás nélküli tagozat is. A tanárok
részt vettek mindkét oktatásban ebben az időszakban.
1970-től kezdődően a Majláth Gusztáv Károly által 1900-ban építtetett iskola bővítésre
szorult a nagy gyermeklétszám miatt. Az építkezés 1974-ben fejeződött be. Az új épületszárny
5 tantermet, egy műhelyt és egy alagsori raktárhelyiséget foglalt magában. Ebben az időben 3
épületben zajlott már az oktatás.
Az állomási iskola a község központjában, a vonatállomás közelében található. A fából
épült, öt tantermes iskolában tanítói lakás is volt, melynek helyén jelenleg óvoda működik. Az
antaloki iskola, ahol jelenleg az elemi és az óvoda működik egy fából készült épület, amely
elsőre jegyzői lakásként majd később kollégiumként működött.
Borospatakán 1959-ben épült meg az iskola, borosi iskola néven szerepel. Két
osztályterem és tanítói lakás volt benne. 1977-ben egy óvodával bővült.
A csángó nép színe-java rájött a tanulás fontosságára. Hosszú volt az út a Gyimesekben
addig, amíg megértették az iskola szerepét és fontosságát és taníttatni akarták gyermekeiket.A tanulólétszám növekedésével 1960 szeptembertől párhuzamos osztályok indultak a
megállói iskolában, sőt a 60-as évek végétől beindult egy látogatás nélküli tagozat is. A tanárok
részt vettek mindkét oktatásban ebben az időszakban.
1970-től kezdődően a Majláth Gusztáv Károly által 1900-ban építtetett iskola bővítésre
szorult a nagy gyermeklétszám miatt. Az építkezés 1974-ben fejeződött be. Az új épületszárny
5 tantermet, egy műhelyt és egy alagsori raktárhelyiséget foglalt magában. Ebben az időben 3
épületben zajlott már az oktatás.
Az állomási iskola a község központjában, a vonatállomás közelében található. A fából
épült, öt tantermes iskolában tanítói lakás is volt, melynek helyén jelenleg óvoda működik. Az
antaloki iskola, ahol jelenleg az elemi és az óvoda működik egy fából készült épület, amely
elsőre jegyzői lakásként majd később kollégiumként működött.
Borospatakán 1959-ben épült meg az iskola, borosi iskola néven szerepel. Két
osztályterem és tanítói lakás volt benne. 1977-ben egy óvodával bővült.
A csángó nép színe-java rájött a tanulás fontosságára. Hosszú volt az út a Gyimesekben
addig, amíg megértették az iskola szerepét és fontosságát és taníttatni akarták gyermekeiket.